RETRO PC: Kőkorszaki flúgos futam, avagy BC Racers [TESZT]

BC Racers főcím590

Autóverseny a kőkorszakban? Na ne! Baszki, milyen elmebeteg állat fejéből pattanhatott ki ilyen marhaság? Komolyan ki akarom én ezt próbálni? – körülbelül ilyesféléket filózhattam magamban 1996 -ban, mikoron kölcsönkaptam e gammát és több, mint fél órán keresztül telepítettem a gépemre…
Most, jó pár év elmúltával, ezen kérdésekre visszaemlékezvén inkább csak a mosolygás ragadott el, mint a kételkedés az emlékeimen alapuló teszt  megírása kapcsán. Szerencsére az előítéleteim ellenére anno kifejezetten pozitív élményekkel gazdagított engem, sőt halványan dereng hogy hetekig bajnokságokat rendeztünk és közben minduntalan csapdostuk térdünket az elénk táruló animációk kiváltotta véget nem érő röhögéstől. Nekem ennyi épp elég volt, hogy most  ismét itt virítson a gépen a maga elborult szépségeivel a BC Racers (néhány európai országban Stone Racers néven dobták piacra). Következzen tehát a teszt erről a Frédi és Béni lábtempóját is simán kenterbe verő, fergeteges flúgos futamról.

intro képernyő590

Eme ’90-es évek egyik leghangulatosabb és leghumorosabb játékát az akkortájt még szebb napjait élő Core Design fejlesztette és adta ki Sega Mega-CD -re, majd egy évvel később portolták Sega 32X -re, 3DO -ra, valamint PC -n szintén napvilágot látott belőle egy freeware verzió. Mi a mai napon e legutóbbival fogunk megismerkedni.
A kőkorszaki világba ültetett gamma tulajdonképpen Chuck Rock -nak, a jópofa “neander-völgyi” platformjáték sorozat egy amolyan mellékágának számított. Felvonultatta ugyan azon részek “szereplőgárdáját”, viszont ezúttal az autóversenyzés világába küldték őket randalírozni. Mivel az 1992 -ben SNES -en debütáló Mario Kart óriási sikere után más kiadók szintén “kedvet kaptak” híres-neves karaktereik hasonló módon való volán mögé taszigálásához, így már meg sem lepődtem a Core nem mindennapi próbálkozásán. Az akkori értetlen fejfogásokat félretéve, nálam eleve jó pontnak számított, miszerint a játék dizájnerének azt a Toby Gard -ot tették meg, aki később a Tomb Raider dizájnere is volt. Ezt igazolta az előzetes demo video, minek láttán már a hitetlenkedő ismerőseim is pozitívan bólogatni kezdtek.

Toby Gard 590

A megannyi őskori elemmel megspékelt száguldozás alapsztorija rövidre sikeredett, de a Core -nál legalább voltak annyira vicces kedvükben a srácok, mint mikor a Chuck Rock felvonásokat hegesztették, így a poénos történeten kívül nemvárt helyekre is “poénbombákat” tettek.
Nos, dióhéjban miről szól az egész? Egy körülbelül tízezer évvel ezelőtt élt milliomos playboyról, Millstone Rockafelláról, kinek dugig volt a zsebe pénzzel, meg volt mindene, de mint a gazdagok általában, ő sem tudott mit kezdeni magával és napról napra unalmasabb életet élt az ő kis 102 szobás, vulkánra néző kőkastélyában. Garázsában a legdrágább dinók parkoltak, mégsem furikázott velük soha sehová. Egy nap viszont, mikor kint rúgta a kőfocit a 100 holdas pályáján, egy Preondactylus váratlanul a fejére pottyantott. Ez két dolgot okozott: az egyik, hogy hősünk másfél hónapra kómába esett, a másik pedig egy világ körüli motorverseny ötlete. Meghirdetett hát egyet, melynek szerencsés győztese hazavihette a legmenőbb motort, mit hátán hordott a föld, azaz a Boulderdash Bike -ot.

A fődíj pálmákkal590

E nem mindennapi hír hallatán habozás nélkül adták le nevezéseiket a vidék legmenőbb arcai. A szabályok értelmében csak oldalkocsis motor vehet részt a versenyen, nem sokára kifejtem jobban, hogy miért.
A ’90 -es években 386 -os gépen simán elrobogó, a winchesteren csekély 8MB helyet foglaló játék először a Flúgos Futam rajzfilmhez hasonló mozgalmas kis introjával kápráztat el minket, majd egy szűkös felhozatalú főmenübe farolhatunk, ahol a háttérben fülbemászó Hawaii dallamok szólnak, akárcsak később, a játékmenet alatt. Szerencsére a zenei paletta igen változatos, vagyis nem kell aggódnunk az őrületbe kergetős ismétlődés miatt. De kanyarodjunk csak vissza a főmenübe és lássuk mi vár ott ránk.

Főmenü590

Elsőként a futamok nehézségi szintjén machinálhatunk. Van “EASY”, “MEDIUM”, “HARD”, no meg a legdurvább a “ROCKHARD”.
Erős pozitívumnak számított akkortájt a nehézségi szintek kivitelezése, ugyanis a különbség itt nem az Ai szívósságában nyilvánult meg. Csupán a pályák változnak felépítésükben, meg az úton, útszélen elszórt akadályok mennyiségében.
Következő menüpontunk az “Options”, ahol már állíthatunk az ellenfelek durvaságának mértékén, a játékosok számán, az irányításon, a körök számán, illetve a hangokat lehet variálni kedvünk szerint.

Options590

Az irányításhoz még annyit fűznék hozzá, hogy a billentyűzet, joystick, és egér közül a joystickot mondanám a leghatékonyabbnak, az egeret pedig a legviccesebbnek, s egyben a legrosszabbnak. Billentyűzettel furikázni amolyan középút. A tesztben a részletesebb átláthatóság miatt általában a legutóbbira fogok kitérni, viszont a biztonság kedvéért valamennyi módot leírtam eme összeeszkábált táblázatra:

Irányítás590

A “P” billentyű lenyomása nem csak arra szolgál, hogy tartsunk egy kis szünetet és mondjuk kiugorjunk a hűtőhöz némi “üzemanyagért”, hanem ezalatt az Esc -et használva lehetőséget kapunk a képernyő machinálására is. Az F1 -gyel a legjobb minőségű képet érhetjük el, az F2 -vel a közepeset, az F5 -tel nagy a látótávolság, az F4 -gyel közepes, az F3 -mal csupán az egész közeli tárgyak jeleníthetőek meg. Az F12 teljes képernyőre teszi a látóeret.
A navigálás átnyálazásával kivégeztük at “Options” -t. Lépjünk tovább a járgány/versenyző választáshoz, tehát irány a “Start”!


Oldalak: 1 2 3 4

Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 szavazat, átlag: 5,00 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.