Resident Evil HD Remaster [PS4 TESZT]

resident evil hd remaster ps4 teszt 01

Korábbi írásainkban már foglalkoztunk több Resident Evil játékkal is, ám végre elérkezett a pillanat, hogy a nagy öreg is előkerüljön. Bár a cikkben nem konkrétan az 1996-ban PlayStation-re és később Sega Saturnra megjelent eredeti játékról lesz szó, hanem a 20 évvel később, a sorozat születésnapja alkalmából újjáélesztett feljavított változatról, a PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, PlayStation 4-re, PC-re és Xbox One-ra is megjelent HD Remaster verzióról.

Resident Evil™_20160306110735

Ennek alapját a 2002-ben felújított GameCube játék adja, de a grafikát 1080p felbontásra skálázták és élesítették, a hátterek és a karakterek is részletesebbek lettek. A készítőket dicséret illeti a szépen feljavított grafikáért, ám bizonyos animációkat meghagytak eredeti valójukban, amelyek így felemás hatást keltenek. Engem személy szerint ez nem zavart, nekem jobban tetszett, hogy valami egy az egyben visszaköszön az eredeti műből, ráadásul ezeket a jeleneteket újra kellett volna teljesen rajzolni, és így már nem csak grafikai feljavításról beszélhetnénk. Ugyanakkor a tűéles játéktér után egy kicsit zavaró, hogy bizonyos helyeken pixeles, a nagy képernyőn elmosódó animáció indul el. Ilyen például a labor bejáratának kinyílása vagy a víz leeresztése a kertben.

Resident Evil™_20160303003541

Megváltozott az irányítás is, a képernyőn látott irányba tolva az analóg kart a karakterünk arra felé mozdul el és a nyomás erősségétől függően sétál vagy fut. Erre különösen a nitróval való futkosásnál kell majd odafigyelnünk, hogy a sticket ne élből tökig előrenyomva szaladgáljunk, kezünkben a robbanásveszélyes anyaggal. Kameraváltásnál sokszor előfordul, hogy a karakterünk már nem ugyanabba az irányba tart, mint amerre az előző kép esetében nyomtuk a kart, ám hogy ez ne okozzon fennakadást a készítők ezt úgy oldották meg, hogy mindaddig ugyanarra tart a szereplő, amíg el nem engedjük a kart. Ez a folyamatosságot hivatott elősegíteni és bizonyos esetekben kiválóan is működik, ám ha például az új kameraszögre váltva zajt hallunk, vagy ránk támadnak, önkéntelenül is elengedjük a kart – tehát megszakítjuk a folyamatos mozgást – és ilyenkor lehet, hogy pont az ellenkező irányba fogjuk tolni az analógot, mint amerre valóban menni akarnánk. Velem ez számtalanszor előfordult az első fél órában, de aztán sikerült megbarátkoznom vele.

Resident Evil™_20160320212538

Több olyan újítás viszont megmaradt, ami már a GC verzióban is újításnak számított, ilyen például a Crimson Head-ek megjelenése. Ezek a gyorsan futó zombifélék a már megölt élőholtak reaktiválódott tetemei, amik adott idő elteltével ismét meg akarják keseríteni az életünket. Csüggedni azonban nem érdemes, van ellenszer! Elég, ha a lelőtt vagy ledöfött zombit a kerozinos flaskával felgyújtjuk, esetleg lángszóróval öljük meg, mert így a teste megég és nem fog többé felkelni a dög. Az is megakadályozza a reaktiválódást, ha sikerül szétlőnünk az élőholt fejét – ez azonban véletlenszerűen történik a játékban. Visszatérnek az önvédelmi tőrök is, melyek nem foglalnak tárhelyet, viszont nagy segítséget jelenthetnek egy-egy halálos csapás előtt, például ha egy zombi megragad minket, ezzel sikeresen kiszabadulhatunk.

Resident Evil™_20160320213522

A játék elején kiválaszthatjuk, hogy kivel vágunk neki a kalandnak, Chris-szel vagy Jillel, megadhatjuk a nehézségi fokot a nagyon könnyűtől egészen a nehézig, és ami nagyon jó ötlet, hogy mehetünk a főszereplők eredeti kinézetével, vagy a Resident Evil 5-ben látott külsőikkel. Az eredeti karakterekkel a retro hangulat garantált, de a felújított környezetben jól mutatnak az új skinek is. Ennek szépséghibája, hogy egy-két animáció esetében az eredeti figura fog beszélni, nem pedig az új külsője, amit kiválasztottunk. A felsorolt eltérések az eredetihez képest gyakorlatilag itt véget is érnek, innentől kezdve pedig vár ránk a történelem egyik első és egyben legjobb túlélő-horror története. A hangulat pedig nem fog csalódást okozni, azt biztosan állíthatom. Hátborzongató kísérleti lények, élőhalottak mindenütt és az Umbrella cég titkos biofegyverei mind felfedezésre várnak ebben a nagyszerű játékban.

Resident Evil™_20160303002201

Első Resident Evil játék lévén ebben még több a fejtörő, mint a lövöldözés, és bár a magasabb szinteken szükséges managelnünk, hogy mikor milyen stukkert veszünk elő, a magját mégis az oly nagyszerű felfedezés és nyomozás adja. A mai Resident Evil játékokban már inkább több az akció, míg az HD remaster bővelkedik kirakós feladványokban. Horrorfilmekbe illő események azonban itt is megtörténnek, ablakon hirtelen betörő zombikutyák, a semmiből előbukkanó élőholtak bármikor a frászt hozhatják ránk, de volt alkalom, amikor a Spencer villán kívüli égzengéstől sikerült megijednem. Az atmoszféra csillagos ötösre vizsgázott annak idején, és nincs ez másképp ma sem.

Resident Evil™_20160305231844

Azok számára okozhat nehézséget, akik most játszanak vele először, vagy fiatalabbak, akiknek ez a stílus már idegen jelenség. Félreértés ne essék, nem a mai játékokat szeretném degradálni, hanem arra próbálok rávilágítani, hogy ha egy stílus már nincs igazán köztünk, akkor újdonságként hathat a benne lévő világ működése. Míg egy mai játékban egyértelmű, hogy mivel mit tudunk csinálni, addig a Resident Evil felújításában néha egyszerűen nem tudunk rájönni, hogy most adott tárgyakkal lehet e bizonyos dolgokat csinálni. Velem egy ponton előfordult – holott már korábban végigjátszottam az első részt – hogy nem tudtam mit csináljak, aztán amikor rájöttem, akkor elcsodálkoztam, hogy ja, ezt itt lehet? Nem mindig egyértelmű, de legalább kihívást jelent és jó érzés rájönni a megoldásra.

Resident Evil™_20160305231722

A történet szerint 1998-ban bizarr gyilkosságok történnek Raccoon City nyugati kerületeiben. A nyomozást a Raccoon City Rendőrség különleges osztaga végzi, az úgynevezett S.T.A.R.S. (Special Tactics And Rescue Service), amely két osztagra tagolódik. A Bravo Team-et küldik elsőként a terepre, majd miután megszűnik velük a kapcsolat az Alpha Team a keresésükre indul. Sikerül megtalálniuk a csapat lezuhant helikopterét, amikor hirtelen szörnykutyák támadnak rájuk. Az Alpha helikopter pilótája Brad Vickers bepánikol és ott hagyva csapattársait felszáll a gépükkel, míg a földön maradt ügynökök, Chris Redfield, Jill Valentine, Albert Wesker és Barry Burton a közeli, elhagyatottnak látszó villa felé iramodnak. Attól függően, hogy kivel kezdjük a játékot, a menekülés közben különválnak az osztag tagjai. Ha Chris-szel vagyunk, akkor Barry tűnik el, míg Jill esetében Chris. Odabent a megmaradt emberek nekilátnak, hogy felderítsék a kastélyt és találjanak valamilyen nyomot, ami a Bravo csapattal történtekre utalhat. A kastély és környezete azonban korántsem üres, különféle zombik és más rémségek leselkednek ránk a hátborzongató helyszínen.

Resident Evil™_20160303005506

A játékba beépítésre kerültek a residentevil.net weboldal funkciói, tehát előrehaladásunkat és felfedezett dolgainkat ott is követni tudjuk, bizonyos sikereink esetén bónuszpontokat kaphatunk. Ennek egy hátránya van csak, az, hogy minden mentésnél a játék automatikusan feltölti az adatainkat a weblap szervereire, és így a mentés alap ideje után még tovább várakozhatunk.

Összegezve elmondható, hogy az eredeti Resident Evil játékot kapjuk meg megszépítve, kicsinosítva, trófeákkal és achievementekkel felvértezve. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az aktuális konzolokon is elérhető ez a játéktörténelmi gyöngyszem; akit valamennyire is érdekel a túlélő-horror stílus, az mindenképpen próbálja ki a műfaj ezen alapkövét.

resident evil hd remaster ps4 teszt infobox


Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 szavazat, átlag: 5.00 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.