Razer Hydra [BEMUTATÓ]

hydra1nek

1998 -ban néhány olyan mérnökember, akik mellékesen nagy gamerek is voltak, egy szép napon megalapították a kaliforniai Carlsbad -ban a Razer nevet viselő hardvergyártó cégüket  és szinte azonnal piacra is dobták a világ első 2000 dpi -s egerét, a Boomslang -ot, de ez még csak laza kezdetnek számított. Később további, kifejezetten egyedire tervezett, futurisztikus  perifériáikkal váltak közismertté és érték el, hogy túltegyenek a legeslegjobb játékosok elvárásain. Ezt igazolja az is, miszerint folyamatosan azokat a gamereket támogatták termékeikkel akik a legnagyobb versenyeken mérik össze tehetségüket.

hydra2

Telt-múlt az idő, elérkezett a 2010 -es Consumer Electronics Show (sajnos egyre laposabb, de azért méretét tekintve még mindig hatalmas), minek alkalmával bemutatásra került e cégóriásnak a Nintendo Wii Nunchukjaira külsőleg erősen hajazó, csakis PC -khez tervezett mozgásirányításra alapozott, akkor még Sixense TrueMotion nevezetű kontroller, amit később teljesen új dizájn keretében Hydra -ra kereszteltek.

hydra3nak

Ekkor mondtam én, hogy végre ezt is megértük, mert hát sokak nagy bánatára a PC -nél valamiért totál kimaradt a mozgásérzékelős irányítási lehetőségek oly fokú megvalósítása, mint az említett Nintendo konzolnál, nem beszélve a Sony -ról, kinek ugye ott van a Move, az X-Box esetében meg a Kinect -nek köszönhetően rendezhetjük át a nappalit.
Mások persze a Hydra kiötlését tök fölöslegesnek tartották, mivel a PC irányításának eddigi eszközei mindig jól állták a sarat. Na akkor most egy bemutató erejéig lássuk, kellett ez a Hydra nekünk vagy nem?

hydra4

Szóban forgó kontrollerünket pontosan 2011 június 16 -án küldték a boltok polcaira potom 139$ -os áron. A legtöbb helyen általában a Portal 2 első DLC -jével megspékelt, Sixense MotionPack bundle -t nyomatták. Ez 10 single módban végigtolható pályát tartalmazott és különlegessége abban rejlett, hogy nem a Valve, hanem a Razer készítette, mivel így akarták azon pályák segítségével bemutatni a kontroller működésének folyamatát.

A nem túl könnyen kibontható (az iménti Portal 2 -es boundle -től eltérő), átlagos kiszerelés doboza, a négyzet alakú használati útmutatón/reklámanyagon kívül  minden csili-vili külsőtől mentes, ennek ellenére a minőség jegyében legyártott, 3 fő részből álló, műanyagból készült Hydra -t rejt magában. Elsőként vizslassuk meg jellegzetes logóval ellátott mini varázsgömbre ördögien hasonlító központi egységet.

hydra5

A misztikus gömb egy nagy, korong alakú, tompa színű talapzat közepén kapott helyet. Felülete visszaverődős, ezért nagyon könnyen megmaradnak rajta az ujjlenyomatok. Mondjuk ez engem baromira nem zavar. A talapzat oldalán két ajzat található. Az egyikbe a számítógéppel való összeköttetést létrehozó vezetéket kell csatlakoztatni, a másikba pedig a kontrollerekét. A beüzemeléssel gömbünk szépen “begerjed”, vagyis zöldesen kezd el világítani, ami nagyon tetszetős (azonnal a régi XBox jutott róla eszembe), de a szuper látvány mellett más rendeltetéssel is felruházták. A két kontroller helyben és irányban bekövetező mozgását a benne elhelyezett tekercs által kibocsájtott gyenge mágneses tér érzékeli, majd ennek megfelelően meglepő pontossággal utánozza a képernyőn a mozdulatokat. A milliméteres és 1 fokos pontosság azt kell mondjam, sajnos túlságosan jóra sikeredett, mármint szerintem irtó kevesen tudnak végignyomatni úgy egy akciódús FPS -t, hogy közben rezzenéstelenül ülnek, vagy állnak egy helyben és épphogy csak egy-egy centit mozgatják a kezüket. Nekem egyik olvasónknak köszönhetően a Borderlands -al volt alkalmam kipróbálni és mit ne mondjak, majd agybajt kaptam a képernyő mutatta idegbeteg rángatózástól, pedig csak remegett kissé a kezem. Ráadásul 40 centiméternél nagyobb távolságnál már elkezd pontatlankodni az érzékelő. A beállításoknál ugyan csökkenthetjük az érzékenységet, bár azzal sem érünk el azt a “nyugodtabb” szintet, amit az egér produkál. Maradt a hirtelen hadonászós mozdulatok kavalkádja.

hydra7


Oldalak: 1 2


Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.