Medal of Honor 2010 [XBOX 360 TESZT]

medal of honor 2010 xbox360 teszt1

A Medal of Honor sorozat egyike azon címeknek, amelyek komolyan meghatározták az FPS játékok és azon belül is a háborús témákkal foglalkozó alkotások irányát. 1999-ben, tehát több évvel a szintén nagyon sikeres első Call of Duty, valamint az utána érkező Brothers in Arms előtt jelent meg az első epizód a DreamWorks Interactive fejlesztésében (majd 2002-ben a hatalmas sikereket elérő Allied Assault). A stúdió aztán, mint EA Los Angeles vitte tovább a MOH szériát, majd 2010-ben, mint Danger Close Games alkotta meg a feltámasztást megcélzó szimplán csak Medal Of Honor-nek hívott reboot részt.

medal of honor 2010 xbox360 teszt2

Egy olyan alkotást, amely számomra képes volt legalább olyan mély játékélményt nyújtani, mint amit annak idején a MOHAA-ban, vagy a COD első részében átéltem. Ráadásul ezúttal nem a II. Világháború szolgált a játék helyszínéül, hanem napjaink egyik konfliktusa, az Afganisztáni Háború. Ez a hivatalosan 2001-től 2014-ig tartó összecsapás a szeptember 11-i terrortámadásokat követően indult, az 1996-tól 2001-ig jegyzett afgán polgárháború közvetlen folytatásaként, miután a CIA felfedte, hogy a terrorcselekmények mögött Osama Bin-Laden és szervezete áll, akinek terrorista kiképző központjai, valamint legfőbb bázisai Afganisztánban találhatók. Ez persze nem volt újdonság, hiszen Bin Laden korábban a Szovjetunió ellen szervezkedő Mudzsáhidek oldalán is jelen volt az országban. Először az afgán kormány, valamint az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa által megalakított Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF, a NATO révén Magyarország is a tagja) állt szemben a tálibokkal és a hozzájuk csatlakozó milíciákkal. A Világkereskedelmi Központot ért támadás után viszont megkezdődött az invázió, melyben az Egyesült Államok vett részt az Egyesült Királyság támogatásával. Később az oldalukon Kanada és Ausztrália is bekapcsolódott a háborúba, míg az ellenség sorait az Al-Kaida terrorszervezet tagjai, valamint az Afganisztáni Iszlám Emirátus alá tartozó tálibok jelentették.

medal of honor 2010 xbox360 teszt3

A hosszan tartó háborúról bizonyára sokat hallhattunk híradásokból, videó bejátszásokból, egy időben aztán a YouTube-on megjelentek különböző harcjárművek (Apache helikopterek, AC-130 repülőgépek) fedélzeti kameráinak képei, melyeken tálib katonák elestét figyelhettük meg. A megrázó jelenetek, és a háború közeli valósága sokakat félelemmel töltött el. Több fenyegetés is érte a részt vevő országokat – ahogyan erre ma is számos esetben sor kerül ilyen-olyan terrorszervezetek felől – így hát eléggé meglepő volt egy ilyen témával előrukkoló videojáték. A fogadtatás azonban teljesen pozitív volt, a játék reklámkampánya és maga a program is kifejezetten a háborús térségbe elsőként érkező katonákról, az úgynevezett Tier 1 operátorokról szólt, azokról a bátor férfiakról és nőkről, akiket elsőként vetnek be egy idegen ország teljesen ellenséges területén, hogy előkészítsék a lerohanást.

medal of honor 2010 xbox360 teszt4

A játék igyekszik minél valóságosabban bemutatni az Afganisztánban zajló eseményeket, testközelből élhetünk át éjszakai bevetéseket, bőrünkön érezhetjük a tűzharcok hevességét, ám ezeknél még fontosabb az, hogy nem csupán az amerikai katonák oldalát láthatjuk, ebben a játékban nem minden szembejövő ember ellenség. Ez nem a Return to Castle Wolfenstein, ahol a gonosz nácikon kell keresztülvergődnünk. Ez a háború más, és ezáltal a játék is teljesen más lesz. A háború borzalmát fogjuk átélni benne, úgy, hogy látjuk a saját és társaink szenvedését, de látni fogjuk az afgán embereket is, akik közül nem mindenki terrorista. A szemben álló, harcoló felekre sem gondolunk majd úgy, mint anno a Wolfensteinben, olyan események szemtanúi leszünk, amelyet valójában senkinek se kívánnánk, se amerikainak, se afgánnak.

medal of honor 2010 xbox360 teszt5

A single-player kampányban több katona bevetésén keresztül jutunk majd el a végkifejletig, ám odáig hosszú és rögös út vezet, gyilkos hágókon át, porban csúszva-mászva, géppuska tűz alatt. Félelmetes, ahogyan átvehetjük egy Apache harci helikopter irányítását, porig lőve a megközelített falu épületeit, de ugyanolyan rettenetes, amikor mesterlövészként a túlsó hegy oldalában mit sem sejtő tálibokat lőjük agyon. Az egyik leghidegrázósabb élményt az az éjszakai küldetés jelentette, amelyben a felénk vészesen közeledő konvojt egy éppen időben érkező amerikai AC-130-as repülőgép hatalmas ágyúi szedtek szét a szemünk láttára, tőlünk alig pár száz méterre. Ilyen és ehhez hasonló jelenetekkel bőven megrakott kampányt kell teljesítenünk, a végkifejlet pedig szerintem a videojátékok egyik legjobbja, slendrián kifejezéssel élve igencsak odavág. De úgy, hogy a végén percekig csak ültem és próbáltam feldolgozni magamban a történteket, mialatt a kiválóan megválasztott főcímdal szólt. Ez a játék nem egy sima shooter, mély érzelmeket és mondanivalót hordoz, ami miatt megérdemli az elismerést.

medal of honor 2010 xbox360 teszt7

A játék tartalmaz multiplayer szegmenst is, melyet nem a Danger Close, hanem a DICE készített, ám ez kevésbé kapott pozitív bírálatokat. A Frostbyte motorra épülő online csatározás (a single egy erősen átdolgozott Unreal Engine 3-mal készült) bár valamelyest hasonlított a 2011-ben érkező Battlefield 3-ra, annak inkább egyfajta főpróbája lehetett. Kevés testreszabási és játékmód lehetőség, unalmas pályák, és leginkább üres játszóterek jellemezték. Nem sokan váltak a rabjává, ennél fogva kevés embert lehetett találni online. Amikor sikerült is összehozni egy csapatot, a rosszul megalkotott pályák mindig egy megadott részén zajlott csak a campelés, élvezetet nem sokat tudott nyújtani a játék ezen része.

medal of honor 2010 xbox360 teszt6

Grafikailag a program teljesen rendben van, az irányítása nagyon egyszerű, PC-n is használható Xbox 360 kontrollerrel. A történetmesélés egyértelműen az erőssége, míg a multis rész inkább csak egy melléktermék volt a DICE műhelyéből. Sajnálatos módon a két évvel később megjelent második rész, a Warfighter névre keresztelt alkotás már a reklámozás során sem nyerte el a közönség tetszését, így annak bukása után az EA úgy döntött, hogy szögre akasztja egy időre a szériát. Véleményem szerint ugyan a második rész nem volt olyan rossz, ám tény hogy rövid volt és igencsak monoton, talán jobban járt volna a cég, ha a 2010-es Medal of Honor után pihenteti a szerintem nagyon erősen visszatérni képes játékot. Ilyen alkotások nem születnek két évente az biztos, ezeken dolgozni kell keményen, amit a Danger Close srácai megtettek annak idején. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen stílusú FPS játékokat.

medal of honor 2010 xbox360 infobox


Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 szavazat, átlag: 4,50 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.