Dark Souls III [PS4 TESZT]

dark souls 3 ps4 teszt 1

Egy ismerősöm jóvoltából alkalmam nyílt kipróbálni a Dark Souls III japán verzióját, és be kell vallanom, teljesen megbabonázott a játék világa. Előtte a Souls szériát csak érintőlegesen ismertem, míg a készítők másik alkotásához, a Bloodborne-hoz több szerencsém volt, és bizony meg is szenvedtem vele. Nehézsége miatt nagyon nehezen jutottam benne egyről a kettőre, ráadásul a hátborzongató világ sem volt éppen Disneyland. Közismert, hogy a japán fejlesztők korábbi játékai, a Demon’s Souls, Dark Souls I és II szintén nem egyszerű játékmenettel bírnak, ám kiismerhetőségben és az előrehaladás szempontjából a Dark Souls harmadik felvonása nekem egy fokkal könnyebbnek tűnt. Eltekintve egy-két komolyabb ellenféltől a korai szörnyeket simán le tudtam gyakni, hogy aztán eljuthassak a játék egyik központi helyére, az úgynevezett Firelink Shrine-hoz, ahol a későbbi karakterfejlesztéseket ejthetjük majd meg. Ez a központi hub jellegű helyszín eleinte kong az ürességtől, ám az idő előrehaladtával több, a játékban megtalált emberkével is kibővül majd.

dark souls 3 ps4 teszt 5

Az univerzális fizetőeszközök a lelkek, ezeket tudjuk a fejlődésünk szolgálatába állítani, de csakis a Firelink Shrine-nál, ellentétben más RPG játékokkal, ahol útközben instant léphetünk szinteket. Útközben több tábortüzet (bonfire) is „meggyújthatunk”, melyek checkpointokként szolgálnak, ezek segítségével tudjuk kicsit rövidíteni az egyébként hosszúra nyúló hentelést, melyet A pontból B pontba hajtunk majd végre több ízben is a játék során. A bonfire-nél töltött pihenőidő alatt a pályák visszatérnek eredeti állapotukba a tárgyakat és a bossokat kivéve. Sokat segít tehát ha memorizáljuk az ellenfelek megjelenési helyeit, harcmodorukat, az őrjáratok útvonalait, hogy aztán a későbbi áthaladásaink során könnyebben le tudjuk győzni a rémeket, vagy akár ki tudjuk kerülni őket, ha úgy tartja kedvünk.

dark souls 3 ps4 teszt 7

Az ellenfelek gyorsak, így inkább a közelharcra helyeződik a hangsúly. A mágiahasználat eleinte még erősnek tűnik de szerintem használhatatlan; a dinamikusabb mozgás és a gyorsabb ellenfelek miatt gyakorlatilag nincs értelme.  Sokkal erősebb egy kardcsapás, mint egy-egy varázslat, ezen talán még balanszolhattak a From Software-nél. Egy a lényeg, hogy ráérezzünk a ritmusra; ha kiesünk a mozdulatsorból akkor könnyen ráfaraghatunk. Már említettem, hogy nekem könnyebbnek tűnt, mint a Bloodborne, úgy gondolom, hogy a flaskák regenerálódása sokat segít a játékosnak. Míg a Bloodborne-ban farmolni kellett a Blood Vial-t ha elfogyott, addig itt az Estus Flask bármelyik bonfire-nél feltölthető. A szintlépések során pedig a száma fog növekedni, a vége felé valószínűleg 11-12 flaska is nálunk lehet egyszerre. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Dark Souls harmadik felvonása könnyű lenne! Az ellenfelek az előrehaladás során bekeményítenek, néha nagyobb számban is özönleni fognak, lesznek mérgező támadások és ugyanilyen hatású helyszínek is, ezek pedig mind csökkentik a drága életerőnket.

dark souls 3 ps4 teszt 6

Érdemes mindent összeszedni, lootolni, bizonyos tárgyak elsőre elérhetetlennek tűnő helyeken vannak, de ha körültekintőek vagyunk, bármelyiket elérhetjük. A bossok és a gyakran feltűnő minibossok elég betegek és borzalmasak, talán a korábbi részekhez képest még rémesebbek, de úgy láttam, hogy élethűbbek is. Különösen félelmetes volt az elkárhozott ősöreg fa, amelyről különféle tojásszerű zsákok lógtak, ezeket kellett megsemmisítenünk, hogy fogyjon az élete. A végigjátszás során mindig figyeljünk oda, hogy hova lépünk, a rákokkal teli ingoványnál lévő kővárban egy helyen például nagyon könnyen le lehet esni és ott rögtön ránk támad egy keresztet cipelő szörnyeteg. Az ellenfelek kiválóan megalkotott rémségek, árad belőlük a bomlás és az enyészet, némelyek furcsa kitekeredett végtagokkal bírnak, másokon növényszerű kinövések burjánzanak. Egy Silent Hill játék is megirigyelhetné a szörnyek kinézetét. Szerencsére az AI nem elég okos, a nagy sebzésük ellenére kicselezhetők, kitanulhatók. Más játékban talán azt mondanám, hogy buták az ellenfelek és ez elvesz az élményből, itt azonban inkább azt mondom, jó hogy ilyenek, hadd legyen már egy kis esélye a játékosnak is.

dark souls 3 ps4 teszt 3

És végül elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol a játék legjobb elemét taglalhatom, magát a csodálatos környezetet, amely annyira átható, hogy képtelenség nem elmerülni benne. A helyszínek ugyanis gyönyörűek, árad belőlük valami megfoghatatlan bizonytalanság, sivárság, kihaltság, valahogy olyan, mint amikor egy ősi fákkal teli erdőben járunk, omladozó régi épületek között, ahol minden a halálé és az enyészeté. Az ingoványos, mocsaras területen szinte a bőrünkön érezzük a kipárolgó gázokat, míg a kővárakban a hűvös, áporodott levegőt lélegezzük be. A külső helyszíneken, vagy ott, ahol látszódnak a távoli hegyormok minden hatalmas.

dark souls 3 ps4 teszt 4

Monumentális épületeket és hidakat láthatunk, távoli kastélyok tornyainak ködbe vesző csúcsait. Ugyanakkor a katakombák sötétek, ridegek, mindenfelé nyögő, harákoló szörnyetegek neszeznek. Csillagos ötöst érdemelnek a környezet tervezői, ilyen atmoszférát ritkán tapasztalunk játékokban. Tetszett, hogy változatosak a helyszínek, Irithyll-ben például hópelyhek szállingóznak és talán ez hasonlít a legjobban a Bloodborne világára. Félreértés ne essék, ez ízig-vérig Dark Souls, nagyon kevés utánérzést találtam csak a Bloodborne kapcsán, azt is inkább a gyorsabb, pörgősebb harcrendszerben. Sokkal jobban átjött így a hangulat, hogy a helyszínek kevésbé városiasak, mindig közelebb állnak a természethez, még ha mindenütt az enyészet is az úr.

dark souls 3 ps4 teszt 2

Összegezve elmondhatom, hogy aki képes arra, hogy befogadja ezt a stílusos, költői közeget, az nagyon könnyen átérezheti a Dark Souls III világát és bár a harcok önismétlőek, itt-ott monoton csapkodást jelentenek, mégis rejteget a játék számtalan izgalmat és nem kevés durva, kegyetlen küzdelmet. Korábban én magam sem tudtam milyen az, amikor az ember elér valamit egy nehéz játékban, ám most már bátran csatlakozhatom azok közé, akik azt mondják, hogy jó érzés előre haladni ebben a játékban. Nehéz, de a siker meghozza gyümölcsét. Újoncoknak amúgy sem könnyű egy-egy Souls játék, szokni kell a kezelést, a kamerát, a ritmust, de még mindig könnyebb, mint a Bloodborne. Bátran ajánlom mindenkinek, aki ki akarja próbálni magát ebben a sötét, de hívogató világban.

dark souls 3 ps4 teszt infobox


Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (3 szavazat, átlag: 5,00 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.