Cosmophony [PS4 TESZT]

cosmophony ps4 teszt 1A Cosmophony egy ritmusjáték, amelyet készítői ugyan zenei lövöldözős címként hirdetnek, de a benne lévő lövések valójában a játék alapjául szolgáló zenei betétek egyfajta kivetülései. Ugyanúgy, mint ahogy a jobbra-balra történő kitérő mozgások. A játék ugyanis abból áll, hogy egy hét sávos csőben haladunk előre, és kikerüljük az utunkba kerülő tárgyakat, valamint lelőjük a kis fekete háromszögeket. A lényeg a zene, még ha ez az első pályán nem is érződik igazán. Ott még sok hibalehetőségre van lehetőségünk, nem büntet a program, ha nem abban az ütemben kerülgetjük az utunkat elzáró tárgyakat, ahogyan a dob és basszus szól, ám később megértjük majd, hogy akkor leszünk képesek abszolválni az egyes pályákat, ha felvesszük és átérezzük a zene ritmusát. Ha ez megvan, akkor egyszerűen érezni fogjuk, hogy melyik hangnál vagy dobnál kellene mozognunk és lőnünk.

Cosmophony_20150430223608

Ebből a szempontból a játék egy igazán érdekes megoldás, hiszen a DJ Salaryman által kifejezetten ehhez a játékhoz írt drum and bass számokkal lényegében azonosulnunk kell, ha sikerrel akarjuk venni az akadályokat. Eleinte ez egyáltalán nem nehéz, a fülbemászó, jól megkomponált muzsika ösztönös cselekvésre késztet minket, nem kell mást tennünk, csak követnünk a zene által diktált tempót. Minden pálya játszható Practice és Normal módban. Míg előbbi nem jelenít meg színeket és bizonyos vizuális effekteket, addig a Normal mód minden pályának egyedi színt biztosít, valamint különféle pszichedelikus effektusokkal szépíti a hátteret. És persze egyúttal nehezíti is azt, hiszen úgy kevésbé fogjuk látni a kikerülendő akadályokat. A Practice mód előnye továbbá, hogy lehetőséget biztosít Checkpointok elérésére, ahonnan újra megpróbálhatjuk a nehezebb részeket. A Normal esetén már csak egy életünk van, ha nekiütközünk valaminek, akkor automatikusan a pálya elejére kerülünk.

cosmophony ps4 teszt 3

Míg az első három pályán, felvéve a zene ütemét és lüktetését némi gyakorlás után könnyen át tudtam jutni, addig a negyedik pályán egyszerűen vért izzadtam! A játék lényege a koncentráció, amelyet az által veszünk fel, hogy a zene magával ragad minket. A sokadszori próbálkozás után, amikor gyakorlatilag lehetetlennek éreztem a pálya megoldását, ez a koncentráció megszűnt, és a nyugalom helyét a frusztráltság vette át. Nincs ok köntörfalazásra, borzalmasan nehézre csinálták a negyedik és ötödik pályát. Nem kérdés, hogy a játék teljes végigjátszása valami hatalmas eufórikus érzést tud nyújtani, ám az oda vezető út már korántsem ennyire kellemes. Ami még eleinte érdekes és magával ragadó, az a végére büntetés.

cosmophony ps4 teszt 4

A játék megjelent mobilokra, PC-re, Wii U-ra, Playstation Vitára, Playstation 3-ra és tavaly májusban a most tesztelt Playstation 4-es verzió is megérkezett. A verziók között nincs sok különbség, csak a felbontások között lehet némi eltérés. Sajnos a program mindössze 5 pályát tartalmaz, bár amilyen nehézre sikeredett az utolsó kettő, valakinek már ez is sok lesz. Kezelése könnyen elsajátítható, a felhasználói felület egyszerű és könnyen érthető. A hozzá megalkotott zenék jól sikerültek, kár, hogy a játék átlépte azt a határt, amikor már az élvezetes helyett idegesítővé válik. Az ötlet viszont dicséretes, és szerintem van létjogosultsága az ilyen játékoknak. A sok lövöldözős és verekedős cím között mindig színfoltot jelent egy zenére összpontosító, kikapcsolódást elősegítő alkotás, még ha ebben az esetben ez csak félig-meddig sikerült az alkotóknak.

cosmophony ps4 teszt infobox


Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (4 szavazat, átlag: 4,00 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.