Cauldron [C64 TESZT]

pozitívum

Véleményem szerint Cauldron borzasztóan hangulatos játék. Olyan, ami Halloween -kor egyből eszembe jut, tehát minden évben minimum egyszer garantáltan a C64 -esem magnójában köt ki. Könnyű, ámde mégis nehéz. A minimalizált történethez nem kell különösebb odafigyelés. Azt inkább a seprűvezetés igényli. A pályafelépítés nagyon ott van, a benne lévő száguldozással és az ellenségek széleskörű felhozatalával egyetemben. Mindemellett jó, hogy kitalálták a föld alatti barlangokat, mert azok az eleve változatos felszínre rátesznek egy lapáttal, meg hát ott kiélhetjük a sétafikálhatnékunkat is. A kevés szín, a maréknyi hangeffekt nálam elégnek bizonyult. Ettől éreztem még inkább sejtelmesebbnek a hangulatot.

negatívum

Nem mondom, van pár irritáló dolog benne, mint például a kevés leszállásra alkalmas terep, a folyamatosan töltésre szoruló energia, de azok nélkül nem lenne Cauldron a Cauldron. Akkoriban volt kihívás a játékokban, nem ugrottak fel folyamatosan ablakok, amik a képünkbe nyomták, hogy most mit, hogyan, mikor, hol, miért tegyünk. Emlékszem, szegény banya jó párszor megszagolta alulról az ibolyát az első végigjátszásom alkalmával, mert fogalmam sem volt mi a következő lépés.
Visszatérve a negatívumokra, egyetlen bajom a kiismerhetetlen irányíthatósága. A repülésnél jelentkeztek először a gondok, aztán a barlangokban végképp a hajamat téptem a félresikerült ugrások miatt (pedig még nem is görnyedt a banya háta, mert az esetben arra foghatnám a bénázást). Hiába igyekeztem kiismerni a joyt, nem ment. Hol túl korán reagált, hol túl későn.

Összegzés

összegzésképpen csak annyit tudok mondani eme retro remekműről, hogy az általam felvázolt sztori és tennivalók ellenére a játék rettentően ötletes, hangulatos. Van benne kaland, akció, izgalom, egyszóval minden, amit manapság sajnálatos módon nem találunk meg a játékokban.
Amelyik gamer egyszer leül, hogy végigvigye, az közben garantáltan nem fog szünetet tartani. Ez a program olyan, hogy vagy teljesen magába szippantja az embert és kolosszális élményekkel ajándékoz meg, vagy pedig az első néhány perc után teljesen megutáltatja magát a játékossal. Részemről sok-sok türelem szükségeltetett hozzá és egy zsák strapabíró joystick.

 

Szereplők

-Banya: Egy kedves kis anyóka, aki az erdei kunyhójában töltött unalmas napjait azzal dobja fel, hogy előszeretettel kotyvaszt állatok szerveiből és növényekből mindenféle trágyalére emlékeztető varázsfőzetet. Küldetése a kétféle alapsztorinak köszönhetően vagy az, hogy visszaszerezze első számú közlekedőeszközét a galád sütőtök-királytól, vagy pedig az, hogy “banya-királynő” cím kiérdemlésének érdekében megszerezze a sütőtök-király mágikus seprűjét.

-Sütőtök-király: Ő lopott, vagy eleve van neki egy mágikus seprűje, az már biztos. Ezt a tisztító eszközt a kis barlangjában őrzi, mert tudomására jutott, hogy egy félkegyelmű banya mindenképpen el akarja venni tőle. Mivel a tök tisztaságmániás, akár az élete árán is megvédi a seprűt.

-A fenti világ szörnyei:

fenti szörnyek

Általában korlátlan számban bukkannak elő ezek a kisebb ellenfelek a felszínen, folyamatosan újraszületnek, és legtöbbször mágnesként egyenesen a boszorkány felé tartanak. Néhányuk, mint például a denevérek, felrobbannak a fák tetején vagy más útjukba eső akadályon/tárgyon. De ez tényleg nem minden ellenfélre vonatkozik, így az óvatosságot folyamatosan fenn kell tartani velük szemben.

-A lenti világ szörnyei:

lenti szörnyek

Ellentétben a felszíni világgal, itt meghatározott számú ellenfelet vár likvidálásra képernyőnként. Egy meghatározott útvonalon mozognak (ha egyáltalán mozognak). Újraélednek amennyiben ismét visszamegyünk az adott képernyőre, vagy ha a boszorkány elhalálozik az életét az adott képernyőn. Néhány ellenfél  ismerősnek tűnhet a felszíni világból. Ők gyakorlatilag ugyanazokkal a veszedelmes képességekkel rendelkeznek.

infobox értékelés cauldron commodore 64 futuretro2

 


Oldalak: 1 2 3

Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (4 szavazat, átlag: 5,00 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.