Blood Lines [PlayStation TESZT]

blood-lines-playstation-1-teszt-1

A napokban leltem rá arra a PlayStation -re készült vandál remekműre, mely létezéséről egészen mostanáig nem is tudtam. Eszembe sem jutott azt feltételezni, hogy Quake Arena megjelenése előtt már készült hozzá hasonló stuff, bár ez nem FP, hanem TP nézetben tolható, de a lényeg ugyanaz: kézzel-lábbal hadonászunk, zabszemmel a seggünkben rohangálunk fel, s alá és mindeközben ott ütünk/lövünk mindenkit, ahol csak érünk. Továbbá a Blood Lines -ban bizonyos kombók előhívásával püfölhetjük egymást, úgyhogy ha valakinek egy Quake Arena-Mortal Kombat hibrid cucc volt minden álma, hát íme!
A program kezdetben Manhattan Project munkanéven futott és az a Radical Entertainment melózott rajta, aki többek között 1992 -ben NES -re hegesztette a Terminator -t, 1994 -ben Sega Genesis -re a Beavis and Butt-head -et, valamint 1997 -ben részben PlayStation -re Roland Emmerich nagysikerű Függetlenség Napja című filmjének játékadaptációját. A későbbiekben sem tököltek. Az ő nevükhöz fűződött a Dark Summit, a The Simpsons: Hit & Run, a Scarface: The World Is Yours, a Crash: Mind over Mutant, és a Prototype mindkét felvonása.
E nem éppen kismiska csapat életébe becsúszó a Blood Lines -ről eléggé megoszlottak a vélemények. Egyesek addig még sosem látott újításokkal megspékelt kincsnek nevezték, mások oltári nagy baromságnak, mely minden ízében totál érdektelen ámokfutásokból áll. Én (mint mindig) valahol e két vélemény között állapodtam meg és mellékesen jót röhögtem a megjelenési dátumon, ugyanis a Sony Computer Entertainment Europe Ltd. 1999. április 1 -én, azaz a bolondok napján (kizárólag Európában) dobta piacra.
Igen fura játékunk, igen fura történetének befogadásához nem szükségeltetik nagy agytevékenység. Azon a reggelen, mikor rábukkantam pont kávékortyolgatás közben izzítottam be a gépen és még hunyorító szemekkel is simán felfogtam a lényeget. Nos, a sztori a nem túl távoli jövőben játszódik, mikor a föld népessége a béka segge alatt van és a kormány uralma már oly mértékű elnyomást képez, hogy muszáj az embereknek minél elmebetegebb dolgokkal lázadni ellene. Az alvilági csoportok részéről e lázadás például egy évente megrendezésre kerülő versenysorozatban nyilvánul meg, melynek “meccseit” a bajnokság kezdetét követően minden héten egy másik város “arénájában” játsszák le. Ezek a “különcök” egyébként teljesen nyugodt egy népség, vagyis a tőlük különböző emberekre egyáltalán nem veszélyesek és nem kívánnak agyament viselkedésükkel rettegésben tartani senkit. Ők csupán a már-már fanatikusnak mondható “játékuknak” élnek ezekben az elnyomott időkben.A rettegő, tudatlan társadalom mégis teljesen kirekesztette őket, a kormány pedig úgy van vele, ha a “népre” nincs különösebb hatással a csoport tevékenysége, akkor magasról tesznek az egészre, ám van egy dolog, ami mégis aggaszthatja őket, és ez nem más, mint az utolsó verseny. Ott dől el, kié lesz a bajnoki cím és aki azt megszerzi, egyben a csoportok fölötti vezetői pozíciót is birtokba veheti. Szóval a nyápic politikusok titokban attól félnek, hogy e különcök megbuktathatják őket, amennyiben az említett vezér túl sok követőre tesz szert. A rang kiérdemléséhez nem csupán erősnek, de okosnak is kell lenni, mivel a versenyeket kizárólag  a stratégiát és a gondolkodós ügyességi részeket egyaránt átlátó harcos élheti túl. Példának okáért nézzük csak Schwarzeneggert, aki ugyan nem ilyen aréna-harcos volt, de a kormányzói posztig eljutott.
Szóval az alapsztori ennyi. Most pedig tekintsünk bele játékunk ugraugrálós-verekedős-táncolós introjába, aminek elindítását követően azonnal észre fogjuk venni, hogy sajnos semmit sem közöl az általam felvázolt sztoriból, bár itt most nem ez a lényeg, hanem amit az után vághatunk zsebre.

A frenetikus bevezető video a főmenübe kerget, ahol az általános opciókat olyan extra menüponttal egészítették ki, mint a fergeteges “4 Player Mode”. Bizony ám! Ezen a kis “sportrendezvényen” akár 3 társunkkal együtt indulhatunk “csatába”, mégpedig a PlayStation -hoz gyártott multitap segítségével, melyre egyszerre 4 joystick csatlakoztatható.

második kép

Amennyiben egyedül szeretnénk belecsapni, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen ott van nekünk a gép ellenfélnek. És hogy mely karaktereknek bújhatunk a bőrébe? Nos, erre a “Character” menüpont alatt derül fény. Összességében 11 barbár játékos közül választhatunk, ha már legalább egyszer sikeresen végigvittük az összes versenyt. Akik viszont újoncként vágnak bele a megmérettetésbe, azoknak csak a versenyekben való sikeres előrehaladással arányosan nyílnak meg az újabb és újabb (az általuk legyőzött) karakterek, azzal a 33 darab arénával ahol győzedelmeskednünk kell.

harmadik kép

Az általunk kiválasztott marcona emberkénél fontos mindent szemügyre venni  az alatta megjelenő tájékoztató jellegű feliraton, amiről megtudhatjuk milyen egyedi mozgásokkal és ütésekkel rendelkezik kiszemeltünk. Mindemellett, ha még mindig vacillálnánk, hogy tényleg azt a karaktert akarjuk-e választani, várjunk néhány másodpercet, mert azután maga a harcos kezdi el pár mondat erejéig bemutatni önmagát. Ebből is látszódik a gamma részletes kidolgozottsága, hiszen a legfontosabb dolog az egészben annak a “barbárnak” a választása, akivel legmegfelelőbben tudunk mozogni a ránk váró arénában, de egyúttal a többi versenytársunkkal is könnyedén szembeszállhassunk vele. Például a vízzel borított területeken a teleport tulajdonság igazán jól jöhet.

negyedik kép

Ha kiválasztottuk alkalmas jelöltünket, nem szabad megfeledkeznünk a pályanehézségek beállításáról, mert az elején még nagyot koppanhatunk a legdurvább fokozatú versenyeken. 3 féle nehézségi fok van: kezdő, közepes, nehéz. Ezt bronzzal, ezüsttel, illetve arannyal jelölik nekünk. Értelemszerűen a legdurvább, legbrutálisabb mód az arany. A versenyző, a nehézségi fokozat, no meg az aréna kiválasztását követően kukkantsunk bele magába a várva-várt küzdelembe. Jön is a betöltő képernyő a versenyre éhes karaktereknek a képeivel. Mindegyikükhöz, ahogyan hozzánk is tartozik egy szín. Ennek magyarázatára nemsokára sort kerítek, de addig is bámuljunk a képernyőre.

ötödik kép

A betöltés végén megjelenik a csatatér, mely engem például kellemes csalódásként ért, ugyanis itt szó sincs látványos háttérrel felruházott kopár küzdőtérről, vagy egyszerű, vérrel tapétázott szobáról, esetleg valami Mad Max 3 -ból másolt haláli ketrecről. Itt egy változatos berendezésű arénáról beszélünk, illetve látványos épületekről, tágas belső udvarral. A program a visszaszámolás előtt még szépen végigpásztázza arénánk minden szögletét, hogy lássuk mivel állunk szemben.

hatodik kép

 

Ezek a terek nem csupán a változatos, fantáziadús felszínükkel hengerlik le a játékost, hanem a készítők arra is törekedtek, hogy obszcén kifejezésekkel emlegessük meccs közben őket és az ő anyukájukat, mert a baromi gyors menet alatt a lehető legrosszabb helyekre pakolták a 30 -nál is több nehezítő akadályt. A legeslegbosszantóbbak az össze-vissza mozgó padlódarabkák, a vízesések és minden más, ami vízzel kapcsolatos.

hetedik kép

Az akadályok megjelenésével párhuzamosan találhatunk néhány előre odapakolt, gyorsaságot elősegítő érdekes cuccot, miknek használata elképesztő látványt hoz az akciódömpingbe és amik sajna nem csak minket segíthetnek. Például elrugaszkodhatunk dobbantókról, a felsőbb szintekre repülhetünk rakétákkal és még sorolhatnám. Futkorászás közben felvehetünk a vetélytársakat távol tartó fegyvereket, vagy vannak pajzsok melyek bizonyos időre védelmet nyújthatnak, aztán még említésre méltó a varázslatos futócipő, amitől az amúgy is gyors mozgásunk a gyalogkakukkénál is sebesebbre vált, de ez még mindig semmi a Power-upokat illetően.

nyolcadik kép

És akkor most jöjjön a lényeg, mégpedig az, amiről szól ez az egész. Szóval aki már közelebbről szemügyre vette az iménti képeket, annak biztosan megakadt a tekintete az arénák eltérő pontjain látható egyforma, vagy éppen különböző, neonos fényben pompázó teleportszerű dolgokon. E körökből álló valamik nem teleportok és nem is arra szolgálnak, hogy 80 -as évekbeli diszkófényt szolgáltassanak, hanem inkább egy “capture the flag” játékból magát a zászlót testesítik meg. Nem begyűjteni kell őket, hanem egészen más dologra hivatottak. Mikor elindul a verseny, nekünk annyi a dolgunk, hogy az első ilyen fénysugárba rohanjunk bele, amilyen gyorsan csak lehet. Ekkor a sugár felveszi a mi színünket (melyet a töltő képernyőn is láthattunk). Innentől kezdve igyekeznünk kell birtokba venni az összes fénysugarat, mert a program lényege nem más mint, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb ilyen fénynyalábot “átszínezni” a saját színünkre. Most biztos azt gondoljátok, hogy ez piskóta és minden hülye képes megnyerni egy-egy Blood Lines meccset. Hát ebben nagyon tévedtek, mivel a szabályok szerint, ha valamely ellenfelünk már bemocskolta saját színével több nyalábot, azokat csak egy jól irányzott maflással tudjuk a mi színünkre változtatni. Magyarul: rohangálás közben az (szintén futóbolond) ellenfélnek be kell mosnunk egy padlót fogósat. Mi e fizikai kontaktus után kapunk alkalmat az ő fénynyalábjainak beszínezésére, amit szintén szélsebesen illik véghezvinni, mert csak annyi időnk van, ameddig a riválisunk fel nem kel az agonizálásból. Ilyen dolog fordítva ugyanúgy megeshet velünk is, ezért sok gyakorlással ki kell tanulnunk a támadás közbeni védekezést.

kilencedik kép


Oldalak: 1 2

Értékeld a játékot

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (3 szavazat, átlag: 5,00 / 5)
Loading...

Szólj hozzá Te is

Minden hozzászólás 1 COIN -t ér. Gyűjtsd a COIN -okat, mert többek közt a nyereményjátékokban való részvételhez is szükséged lehet rájuk!

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.