Mivel a PSP port nem képes hozni az őt a fenséges magasságokba emelő Angry Birds élményt, sok jóval nem tudom fényezni csórikámat. Talán egy fanatikus rajongót kellett volna felkérnem e rész megírásához, aki a puszta tényeken kívül a játék imádatától fűtött, érthetetlen halandzsáival képes elhitetni velem, hogy ami szar benne, az is kedves lehet a szívemnek-lelkemnek, de ettől inkább megkímélnélek titeket (meg az én nyugodt lelki világomat). Helyette megkísérlem csokorba szedni a pozitívumok morzsáit és fölösleges szócsépléssel kitölteni a cikk ezen részét, ne tűnjön már olyan lesavazásba átforduló irománynak farkától a füléig.
Anno mindenki azt hitte, hogy madarak végzetükbe való reptetésének folyamatát csak okostelefonon élvezhetjük igazán. Ezt az első 5 percben megcáfolja a Sony marokkonzolja egy könnyebben megtanulható, kézre állóbb, hatásosabb kombinációval. Ha a pálya nézetének ravaszos megvalósítását nem veszem figyelembe, akkor meg merem kockáztatni, hogy technikailag itt-ott jobb telós elődjénél, csak a sikerélményt nem biztosítja számunkra. Legalábbis olyat nem mint amihez az érintőképernyő taperolása közben egy-egy magunk mögött hagyásával érezhettünk. Minimális töltési idővel, a karakterekhez illő, remek hangokkal, szebb látvánnyal operál… ez minden.
Ez egy egyszerű portnál több lehetett volna, ha nem átlagos “MINI” -ként kezelik és a telefonon már felmelegített játékmenetbe igazi extrákat préselnek bele.

Valahol meg tudom érteni miért jutalmazták földkerekségen mindenfelé 10 ponttal ennek a produktumnak a mobiltelefonos verzióját. Biztos az (?)újdonság(?) varázsa miatt. Most már viszont a legnagyobb debilség egy ilyen (a megállóban való várakozás öt-tíz percét úgy-ahogy feldobó) ideiglenesen felkapott, múló jelenség köré ekkora mega-giga hype -ot építeni.
Létezése 2 dologra hivatott:
1. Elvonni a figyelmet az más művekről, amikbe sokkalta több kreativitást, lehetőséget helyeztek el nem kevés belefektetett munka árán.
2. Rövidtávon szórakoztató, azaz elűzi az unalmat 5 percre.

Talán a túlzott negatív hozzáállásom miatt írok ily lekezelően róla, mert begyöpösödött agyam képtelen haladni a korral, de őszintén szólva retro-b*zi énemet akkor sem érdekelné, ha ’82 -ben jött volna ki Commodore 64 -re, mert arra is összetettebb játékok érkeztek (persze még fizika nélküliek) akkoriban.

Azóta a játékipar kegyetlenül sokat fejlődött. A Rovio -nak csak ki kellett szűrnie a hasonló stílusú programokból a pozitív elemeket és Engri Bördzt gyúrni belőlük. Az általános receptet néhány ponton megváltoztatták/lebutították (Például: Az ellenfél nem lő vissza…) így csináltak “ál-újdonságot” abból, ami évtizedek óta létezett.
Volt itt kéremszépen Human Cannonball (1978), Artillery Duel (1983), Scorched Earth (1991), Gorillas (1991), Scorched Tanks (1993), a suliban minden gépen ott izzott a Tanks és még hosszú a lista.
Hiába a “dühös madarak” neve mögötti siker, ha az összkép nem csak erről az oldalról nézve elszomorítóan gyér. Én a “fényes cukormáz” alatt látok egy (nem egyedi ötlet miatt sikeres) elmaradott játékot, amiben előbb veszem észre a hibákat, mint az élményt, a retro utánérzést. Ha tetszik, ha nem, 14 év tapasztalatával vizuálisan sem tudta megközelíteni a Team 17, 1995 -ös fantáziadús Worms -ét.

Az legalább kiforrottabb volt elődeinél, nem vett el semmit a masszív alapokból. Újabb ötletekkel teli “szinteket” épített rá. Persze a már kéznél lévő dolgokból sem piskóta összerakni valamit. Ahhoz is tudás kell, de mégsem olyan nagy tudás, mint a vadiúj, eredeti termék megalkotásához. Miért nem lehet haladni a korral és nem a régmúlt (máig nagy sikernek örvendő) nagyjainak kitaposott ösvényéből összeszemezgetni pár “lépésnyomot” egy lebutított utánzathoz, hanem teljesen új koncepcióhoz nyúlni? A Darkest Fear -hez megadatott a szikra, ehhez nem?
Az már végképp nem fér a fejembe, mi a búbánatért erőltették rá évekkel később asztali konzolra is az Angry Birds -t? Nekem lenne jobb dolgom, mint otthon, a TV előtt tespedve ezzel idegbajoskodni órákon keresztül. Inkább leveszem a ruhásszekrényem tetejére elsuvasztott Atari-klónt, hogy éjt nappallá téve Pit Fall -t nyomathassak rajta…

Ez az eredetileg nem PSP -re, nem is kanapéra vagy egérre szánt játék gyönyörű példája annak, miként lehet tipikus régi összetevőkből kritikailag minden pontján sebezhető játékot készíteni. Az biztos, hogy a gyorsan ható élményével nem fog örökös helyet bérelni magának a videojátékok történelemkönyvében.